A bor szépsége, ahogy én látom..
Hiszen senki sem látott még normális 18-20 év körüli embert, olyat meg végképp nem, aki tudta volna mi a jó neki, és pláne nem olyat, aki tudja azt, hogy a kevesebb néha több. Ahogy az ember „feje lágya” kezd benőni, már egészen másképp látja a dolgokat és más értelmet nyernek az őt körülvevő tárgyak, események, érzelmek.
Így voltam én a borral is, mert rájöttem, hogy nem pusztán ital, hanem ennél sokkal több: egy érzés, egy életforma, ami olyan többletet nyújthat az embernek az életben, amitől már annyira nem is lesznek szürkék azok a bizonyos hétköznapok.
Először csak magamtól éreztem úgy, hogy érdemes megfigyelni és nem utolsó sorban megérteni a bor világát, és sokat kóstoltam egyedül és hozzáértők társaságában egyaránt. Szakdolgozatom írása közben egyre többet foglalkoztam a témával, mert körbe szerettem volna járni a bor és a borlovagrendek témakörét egyaránt, illetve a rendek szervezeti felépítést is kicsit megfigyelni.
Eközben immáron nem csak elméletben, hanem gyakorlatban is próbálgathattam szárnyaimat a Magyar Borok Házában, ahol úgymond „felügyelet alatt” nyerhettem betekintést a szakmába, és nem csapongtam tovább a borkultúra hálójában.
Kezdeti bizonytalanságomat pincemesterek és szakemberek sora próbálta meg csökkenteni, ami által közelebb kerülhettem a borhoz mind szakmailag, mind érzésvilágban. És bár nem állítom, hogy a szakértelmem meghaladja egy szimpla műértőjét, azért mégis elkezdtem érteni magát a művet, vagyis a bort.
Amikor először találkoztam a borral, akkor még csupán egy minden szépséget nélkülöző érdekkapcsolat alakult ki közöttünk. Ő olcsó volt, én meg szűk pénztárcájú. Még nem tudtam, hogy a későbbiekben ez egy sokkal mélyebb és tiszteleten alapuló kapcsolattá válik.
_1.jpg "Must, verjus, szőlőlé – a szőlő alkohol nélkül")
