A magyar pinot noir helyzeten elmélkedik a Művelt Alkoholistán Alföldimerlot.
Mint írja, Burgundián évek óta átok ül, és a csökkenő kínálat pótlására a fél világ bejelentkezett.
Persze magyar pinot-t ajánlani a bourgogne-deficit betömésére még senkinek nem jutott eszébe, talán nem is véletlenül:
„Mi sem hiszünk már benne. A magyar pinot-val még a magyar cabernet-nél is jobban kicsellózott a sors. Borászokkal beszélgetve az a kép alakult ki bennem, hogy a pinot-ban jószerével már csak az lát fantáziát, aki még nem próbálta, vagy legfeljebb a szűztermésnél tart. Hogy ennek orvosolhatatlan terroir-idegenség, aura-ütközés az oka, vagy, ahogy sokan rebesgetik, a tehetségtelen klónok bosszúja, nem tudom, de a nagy nehezen megtermelt szőlő jelentős hányada olcsó házasításokban, bikavérekben vagy egyszerűen rozéként végzi (gondolom, sorban a következő kármentő a pezsgő lesz). Saját praxisomban az utolsó emlékezetes magyar pinot a 2006-os Gál Tibor Sík-hegy volt, és legalább ennyire lelombozónak találom, hogy ez az a tantárgy, amiből kedvenc borászaim is rendszeresen buknak.”
A poszt a továbbiakban néhány magyar pinot-t elemez.
_1.jpg "Must, verjus, szőlőlé – a szőlő alkohol nélkül")
