Jó évjárat lesz? Nem sok eső volt, és nagyon meg lett hajtva az elején a szőlő. Kétszer megverte a jég is, na de szép hosszú meleg ősz volt. Igazi késői szüretérlelő idő, indiánnyár, vénasszonyok nyara. Éjjelente a vizekről finom párák szálltak fel, hogy azért az aszúsodás lehetősége is meglegyen. Majd a borász lerendezte a jó alapanyagot, fahordóba tette, most érleli. Egy év, két év vagy három – előfordul, hogy csak jóval később ismerni meg az évjáratot. Ernő évről-évre várta a megismerés pillanatait, a halk dugóhúzó zörejeket majd a folytatást…
Esett vigasztalhatatlanul… mint egy kisgyerek, aki csak bőg, csak zokog, de már csak a sírásért sír. Azt, hogy milyen bántalom érte, már rég elfelejtette. Ázott kutyaszagú volt az egész város, az emberek rosszkedvűen méregették egymást. Volt egy pár esernyője Ernőnek, de ezek általában akciódús időben sosem tartózkodtak a közelében. Pesten elázni, ahol annyi kis zegzug, beugró van? Nagyon amatőr dolog… Vagy a felesleges sietség öngyilkos áldozata a bőrig ázott emberke. Ellenben belülről elázni – meghatottságból, vidámságból, kivagyiságból, haragból, ügyetlenségből, tévedésből, fogadásból, dacból, véletlenül (erre azért csóválni szokta a fejét), megszokásból, csak úgy és még ezer módon – könnyen megtehető, elérhető és precízen kivitelezhető. Különböző becsületsüllyesztőkben, vagy otthon stikában, magunkban (ami elég rossz) vagy több tettestárssal együtt.
Megírta a cikket, ezért hátradőlhetett, nézte a félhomályban kívül-belül könnyező ablaküveget. Ilyenkor mindig végtelen nyugalom szállta meg, épp nem kellett kóstolóra rohannia, rágyújtott egy szivarkára. Egy ideje már írja a bortudósításokat, bortárcákat, aztán egyszer már nem fogja a jegyzettömbjét, s a poharat. Jön majd egy olyan szüret, amelynek a borát már nem kóstolhatja meg. Igen, ez lehet az elmúlás… Nincs több rendelés, csak hideg szél fújja az üres repedt poharat. Halál… nemigen foglalkozott a gondolatával, súlyos betegségekről nem tudott, s amikor a piros lámpákon átgyalogolt, mindig körülnézett. Egyik kollegája gyakran fejtett ki halálos teóriákat. Számára egy sarki fűszereshez való leugrás is vészjósló fenyegetésekkel volt teli. De ki tudja, felveszi a poharat, megpörgeti, és kómába zuhan azon nyomban, csak egy 177 éves aszúesszencia mentheti meg az életét, amely viszont egy elfelejtett borfalu befalazott pincéjének befalazott járatában található, hátrébb, a félig leszakadt kispolc alatt. Vagy lemegy az utcára, megcsúszik egy kannás bor nyálkás, esőtől foszlósan puffadt címkéjén, hátraesik, és pont eltöri középtájékon a gerincét. Ekkor átmegy rajta a villamos és az egyik leszakított lábát egy horpadt horpaszú kivert szukakutya egy félreeső lépcső alatt szétmarcangolja…
De mi lesz a következő évjárattal? Jó, persze, nélküle is megisszák, megírják, nyelik, rágják és kiköpik az évjáratot. Azért mégis, valahogy szerét kellene ejteni, hogy ne maradjon ki az egészből. Megvan! Csak egy napot kér minden esztendőben, egy napra feltámadást, amíg nem jön a végítélet. Kikászálódik a koporsóból, kicsit leporolja magát, és átmegy a kóstolóterembe. Megfelelő ételekkel egy teljes rátekintés az évjáratra. A borsor végigkóstolása egy egész napot igénybe venne. Szünetekkel együtt, mert azért a tárgyilagosság érdekében ezeket is be kell iktatni jó ritmusérzékkel. A kedvenc tételeinek fejlődését is nyomon követné, az újdonságokból is jutna bőven az asztalra. Megköszönné a finom és előzékeny kiszolgálást, a jobb-rosszabb borokat, és visszasétálna egy újabb évet pihenni. Egy év alatt azért biztosan kialudná a másnaposságot…
Szöveg és fotó:
_1.jpg "Must, verjus, szőlőlé – a szőlő alkohol nélkül")
