Visszagondolva a Szekszárdon töltött időszakra, számomra a Szüreti Napok egy misztikus világot keltettek életre, ami kivétel nélkül a színpompás felvonulással vette kezdetét. Ámuló tekintettel figyelni a megszámlálhatatlan rétegű szoknyákat, a hozzá illő díszes, bojtos papucsokat, a pántlikás fonatokat, az apróságok tánclépéseit, parittyázását. Belecsippenteni a szőlőtől roskadozó kosarakba, megízlelni a zamatos mustokat. Ezek a kedves képek most sem maradtak el. Iskolák, óvodák, néptánc csoportok, traktorok, tanárok és diákok, neves borászok mind együtt, boldogan integetve vonultak fel a kíváncsi szemek előtt.
Az est folyamán a látogatók száma csak tovább növekedett. Egyre nagyobb sor állt a kürtöskalácsosnál, a mennyei bajor mandulás bódénál. Az ízek konyhájában az est fénypontja mégis az etyeki gezemice lángos volt. Az éhezők órákon át, kígyózó sorban vártak a különleges csemegére, melyet a helyszínen dagasztanak, sütik és ízesítik.
Talán csak véletlenszerű volt a bódék elhelyezkedése, mégis nagyon ötletesnek találtam. A rendezvénynek – immár második éve – Szekszárd legszebb tere, a Béla tér adott otthont, amelyhez egy kellemes emelkedőn visz az út. A szomjazó vándoroknak elsőként a kézművesek kínálták portékájukat, majd az ízek konyhájából terjengő illatáradat csalogatta minél feljebb és feljebb az arra látogatókat. Az emelkedő csúcsára megérkezve juthattunk el végül a borok „udvarába”. Nemcsak a pincészetek kiváló borai, hanem a gyors, jól szervezett kiszolgálás is arra buzdított mindenkit, hogy poharát a lehető legtöbbször töltse meg. A finom nedűk mellett a hangulatot a kivilágított templom, a macskaköves utcák, és az olykor-olykor feltűnő Old Timer autók fokozták.
Örömmel tapasztaltam, hogy a Szüreti Napok új helyszíne nemcsak hangulatában, hanem színvonalában és szervezettségében is jóval felülmúlta elődjét. Őszintén remélem, hogy a jövőben Szekszárdhoz hasonlóan egész hazánk „csúcsra emeli” borainkat…
Gálos Linda
_1.jpg "Must, verjus, szőlőlé – a szőlő alkohol nélkül")
