Mint kiderült, ezt eléggé jól gondolták.
A Főzdefeszt, az Első Hazai Kézműves Sörfesztivál úgy kezdte, hogy azonnal kinőtte saját magát. A Mikszáth téren az első percektől kezdve lépni alig lehetett, és ez így is maradt egészen zárásig. Nagy cucc, gondolhatnánk, a tér, a jó idő, meg egy csomó sörcsap a világ legjobb embermágnese. Ez rendben is van, de mégiscsak nagy siker ez, hiszen itt sokkal nagyobb volt a tét, ugyanis: „Az Első Hazai Kézműves Sörfesztivál célja, hogy reflektorfénybe állítsa a lassan ismét magára találó hazai sörfõzést, és egy hétvégére összehozza a fogyasztókat, a kocsmárosokat és a sörfőzőket, hogy kóstoljanak és beszélgessenek, és szövetkezzenek a magyar sör jövője érdekében.”
Ugyanis forrongás van ám sörfronton is. Ahogy eljutottunk a borral a kettőhármas vébékától a terroirjellegig és a szépen besimult tanninig, a pálinkával az ötvenfokos öcsém, fenékigtől a magzamatig és hordós ízjegyekig, úgy szépen lassan kiderül, hogy van sörélet a nonstop közért előtti könyöklőn túl.
Mi az hogy van; ahogy a borok is ezerféle arcot mutatnak szőlőfajtától, termőhelytől, technológiától függően, úgy a sörök skálája is sokkal szélesebb az általunk ismertnél. Az egy dolog, hogy hányféle, egymástól nagyon különböző fajta létezik, kezdve a jól ismert világos söröktől egészen az angol krémes, sötétbarna stout-okig, de az, hogy milyen malátát, milyen komlót használok, milyen ütemben főzöm a sörlevet, mikor teszem bele a hozzávalókat, ugyanazon a típuson belül komoly különbségeket tud produkálni.
_1.jpg "Must, verjus, szőlőlé – a szőlő alkohol nélkül")
