Bor, mámor, ünnep és költészet

Lógnak fürtökben
forró vágyai, buja álmai
a nyárnak.
Szállnak csábosan
mennyei aromák repedt héján
a világnak.

Zümmögnek rajokban
mézes tolvajok, édes fokolói
a mustnak.
Csorog ragadósan
részegítő nedűje a forrongó életű
mának.

Tombol erjedten
lelkek mélyén gőzös karcosan
a bánat.
Tisztul aranysárgára
feszes dongákban a szerelmet ígérő
holnap.

(2001 október)

 

Teljen be e pohár uram, s adjad,
ha lehet, holnap is hagyjad,
hogy bűnbe essek,
oltáridhoz, hordóim közé épségben lejöhessek
újra érinthessem véred kelyhét,
hordók csapjain lehűthessem ujjaim begyét,
rajtuk hagyjam sorban kezeim nyomát,
az úrvacsorához meghívjam a komát,
az asztalhoz én is közelebb férjek,
ha morzsáidból nem is – de véredből részesüljek,
hisz jól ismertek: nem vagyok én más,
mint bűnös lélek, szőlőhegyi kocsmás,
bocsáss meg nekem, ha a képet ennyire rontom
s szent véredet a hordóból naponta kiontom,
kisértésbe – félek – ne kergess engem,
mert naponta élek testeden s véreden,
amikor asztalodnál már állni sem bírok – akkor ülök,
s ahogy így züllök, érzem nemsokára megüdvözülök

(2005 )