Douro, a folyó, amelynek mindkét partján jó állni

Úti beszámoló Portóból, 1. rész

A likőrrel erősített borairól híres várost, Portót a Douro folyó szeli ketté. Bármelyik partján is állunk, nem lehetünk rossz helyen, hiszen vagy rálátunk a történelmi pincesorokra, vagy pedig ott vagyunk előttük. Valljuk be: egyik sem rossz alternatíva. A várost mégsem özönlik el a turisták, pedig bőven lenne miért.

A portóiak szinte minden héten valamelyik szentet ünneplik, a sörös cégek támogatásával, vicces parókákkal, és hal formájú sapkákkal. A helyiek ilyenkor kihúzzák a házuk elé a sörpadokat és a műanyag székeket, és a turista csak lavírozva tudja átpréselni magát az ünneplő tömegen – már ha akarja, de tanácsosabb inkább ott ragadni és hallgatni a helyiek éneklését, meg a csapolt sör pezsgését.

Gasztronómiáját tekintve 

Főleg a tengeri halak és tenger gyümölcsei, a szardínia és a tőkehal (utóbbit bacalhau néven kérhetjük) a fő irányvonal. Sok étel alapja a tojás, de jellemző a csicseriborsós, pörköltszerű egytálétel is, a mão de vaca com grão. 

Portó egyik meghatározó étele a francesinha

amit talán egy olyan szendvicshez hasonlíthatnánk legjobban, melybe egy kerti partin található összes húst egymásra pakoltunk, és befedtük olvasztott sajttal.

Levesük a caldo verde („hideg zöld”), aminek az alapja pürésített burgonya és sok-sok káposzta, az eredeti recept pedig vinho verdét, azaz portói fehérbort is tartalmaz. 

Desszertként bátran fogyaszthatunk az utcán rostokoló foodtruckokból egy-egy churrost, természetesen fahéjjal. Erről az az általános vélekedés, hogy egy spanyol édesség, de egyes információk szerint a portugálok által került Európába. Népszerű édesség még a kis tésztakosárka, amelybe tojásos krémet töltenek, és ezt is fahéjjal szórják meg, ez a pastel de nata (többesszámban pastéis de nata).

A legrégebbi, patinás kávéházakban jó ücsörögni, mintha megállt volna az idő, főleg, amikor elcsörög mellettünk a kis villamos. A kávéjuk inkább egy hígabb kakaóhoz hasonló.

A borbárokban isteni olajbogyót és apró, kerek, kemény kérgű, belül lágy sajtokat vehetünk az italunk mellé. Ezek főleg kecske- és báránytejből készülnek. 

Kedvelt koktéljuk pedig a caipirinha, ami egy brazil nemzeti ital, de nagyon sok helyen kapni Portóban is. Olyan, mint a mojito, csak a rum helyett itt a bázis a cachaça nevű ital. És ha pl. a Sandeman koktélteraszán kóstolnánk meg, ott fehér portóiból készítik. És akkor el is érkeztünk a portóhoz, és a portugál borokhoz.

A portói

A portói az erősített borok közé tartozik. Édes, még a seco, vagyis száraz nevű változata is a mi félédes kategóriánknak felel meg. Nem mindennapi ital, a helyiek is főleg ünnepnapokon fogyasztják.

A borvidék területét már 1756-ban kijelölték, Pombal márki szigorú szabályozásának köszönhetően 80 különböző, szinte kizárólag őshonos portugál szőlőfajta terem itt. Magát az italt a Douro folyó felső folyásánál, Portótól körülbelül száz kilométerre készítik, és régen a hajózható szakaszon gályákon hordták le a Vila Nova de Gaia település pincéihez.

A Vila Nova de Gaia területén találjuk tehát a klasszikus Portói érlelőpincéket (ún. Port lodge), a Douro völgyéből ide érkezik a szőlő, és itt készül a bor. Majdnem minden pincének van látogatóterme és kóstolórésze is, amit nem érdemes kihagyni.

Úti beszámolónkat ITT folytattuk.

Ajánljuk: Hogyan kóstoljunk portóit? – Sandra Sousa válaszolt 1. rész

Portóban sétálni olyan érzés, mintha kiragadtak volna a világból egy kék folyót, egy szelet napsütést, és az összes színt és csempét, amiket a házakra kentek. Csillogó macskakő, combizom erősítő domboldal, fel-le, hol a víz illata, hol a lángon sütött halaké. Úti beszámoló, első rész.

A portói mindig több fajtából, és általában több évjárat keverékéből készül. Általában három évig érlelik húszezer literes vagy ennél is nagyobb fahordókban, hogy megtartsa gyümölcsös jegyeit. A must erjedését semleges borpárlat hozzáadásával (avinálással) állítják meg, ettől a bor édes marad, mivel marad benne cukor, alkoholtartalmát pedig 18–22%-ra növeli a hozzáadott brandy.